Documente online.
Zona de administrare documente. Fisierele tale
Am uitat parola x Creaza cont nou
 HomeExploreaza
upload
Upload




A Kínai Nagy Falon való áthatolás. (Egyéb illúziók.1986)

Maghiara


A Kínai Nagy Falon való áthatolás. (Egyéb illúziók.1986)



 

A Kínai Nagy Fal mindkét oldalán magasan fülkéket helyeztek el, amelyeket, fehér lepellel vettek körül. Belül egy erős fényszórót helyeztek el, kívül lépcsőket, amelyeken a mágus a fülkébe juthat. A mutatvány kezdetén a bűvész belép a fülkébe, amely szorosan illeszkedik a falhoz, majd a fülkét a lepel eltakarja és csak az árnyékát látjuk. Kinyújtja a kezét a fal felé és tesz egy lépést, majd még néhányat, végül teljesen eltűnik. Ekkor odaszaladnak a segítői, elhúzzák a leplet és láthatjuk, hogy az illuzionista eltűnt, nincs a fülkében, melyet eltolnak a faltól. A kamera felemelkedik 13513v2121n a Nagy Fal fölé és rövidesen a fal másik oldalát mutatja. Ekkor tolják oda a falhoz a másik, ugyanolyan fülkét. Copperfield két segítője belép a fülkébe és a falhoz rögzítenek egy nyúlékony szövetet. Láthatjuk, ahogy a falból kezek nyúlnak ki és megpróbálják eltolni a szövetet. Az arc lenyomata is látszik. Ezután a spanyolfal megint eltakarja a fülke belsejét és a bűvész árnyéka lassan előlép a falból. Egy pillanat múlva szétszakítja a spanyolfalat, és mindenki láthatja, hogy David Copperfield áthatolt a Kínai Nagy Falon.

A titok nyitja

Minden nagyon egyszerű, csak tudatosan össze van gabalyítva, ezért figyelmesen olvassák a cikket, és a végén megtudhatják, hogyan jutott át a világhírű mágus a falon.

Vegyék szemügyre az alábbi ábrát. Ezen látható a fülke, amelyben Copperfield tartózkodott.

Rejtett üreg a fülke alatt

Figyeljék meg magát az asztalt: a színe fekete, az oldalrészei fényes metálszínű csíkokkal vannak díszítve, amelyek megtévesztik a nézőt, s leplezik az asztal valódi vastagságát. Az asztalon egy kiszögellés van (ezen áll maga a fülke), amely ugyancsak meglehetősen vastag. Ezek belül üregesek és egy 40-45 cm magas rejtett üreget alkotnak. Az elejétől fogva ebben rejtőzködik a mágus asszisztense. Ezt jegyezzék meg.

Figyelmesen vegyék szemügyre a lépcsőt, amelyen felmennek a segítők, mely belül szintén üreges és a felső lépcsőfokon elhelyezkedő rejtett nyíláson keresztül (a felső lépcsőfok teljesen el van takarva) egy ember bejuthat a belsejébe.

A lépcső belül szintén üreges

Most már tudjuk, hogy a fülke a spanyolfalakkal (leplekkel) egy 20 cm magas állványon helyezkedik el, az állvány pedig egy 20 cm magas peronon, melyek belülről üregesek és egy jól álcázott rejtett belső teret alkotnak, amelyben az elején az egyik asszisztens tartózkodik.

A peronhoz egy lépcső csatlakozik, amelynek a legfelső foka a kiszöggellés alá csúszik. A lépcső belül ugyancsak üres és a bejárata a legfelső lépcsőfokon helyezkedik el.

Mit is tesz a mutatvány alatt Copperfeld?

Felülnézetből a következőket láthatjuk. A vörös "D" betű - a mágusunk, a kék "A" betű - az asszisztens. Látjuk a két négyzetet (az egyiken "A" jelzés), a búvólyukakat, amelyek az asztal és a lépcső belsejébe vezetnek.

D - Copperfield, A - az asszisztense

Először az egész szerkezetet a lépcsővel együtt a odatolják a falhoz. Copperfield áll rajta és húzza az időt, hogy a segítői behúzzák a spanyolfalakat, és az asszisztense érkezzen előbújni a rejtett üregből. Ezután az beáll a sarokba úgy, hogy az árnyéka ne vetődjék a spanyolfalra.

A következő ábrán az láthatjuk, hogy a bűvész belép a fülkébe, de az árnyék, amelyet látunk valójában, nem az övé, hanem a segítőjéé, aki egyszerűen folytatja Copperfield mozgását és középre áll. A bűvész eközben bemászik a rejtett nyíláson keresztül a lépcsőbe.

A bűvész a rejtett nyíláson keresztül elrejtőzik az üregben, míg az asszisztens folytatja a mozgását

Copperfield a lépcsőben rejtőzik.

A lépcsőt a mágussal együtt eltolják a fülkétől

A lépcsőt eltolják, így egyszerűen tud átjutni a fal másik oldalára (alagúton vagy átjárón keresztül) és a túloldalon bemászik a másik hasonló szerkezet rejtett üregébe.

Ezen idő alatt az asszisztense, imitálva az illuzionista árnyékát, középről átlósan a sarok felé mozog (mintha a falba mászna be), ahol a másik rejtett búvólyuk helyezkedik el. Ezen keresztül mászik be az asztalba.

Az asszisztens elrejtőzik a rejtett üregben

A lepel lehull, Copperfield eltűnt, az asszisztens pedig az asztalban rejtőzködve várja a mutatvány végét.

Ezután a másik oldalon a falhoz odatolnak egy ugyanolyan peront, Copperfielddel a belsejében, de ő nem mászik ki belőle, vár, amíg két segítője szórakoztatja a közönséget a falhoz rögzitett nyúlékony szövettel, amelyet két kéz és egy arc akar átszakítani. Ezt nagyon egyszerűen meg lehet magyarázni: figyeljék meg a segítők kezeit: a kidomborodó alakzatokat, David Copperfield kezét és arcát formáló alakzatokat saját kezükkel nyomják a szövethez.

Közben a spanyolfal takarásában a bűvész a fal és a spanyolfal közötti sarokban (ahol a fényszóró is van) a rejtett nyíláson át előbújik az asztalból. Ezután átlósan mozog az ellenkező sarok irányába, így közben már a valódi árnyékát láthatjuk.

Majd előlép a fülkéből, mosolyog, a nézők pedig teljesen el vannak ragadtatva.


Document Info


Accesari: 1724
Apreciat: hand-up

Comenteaza documentul:

Nu esti inregistrat
Trebuie sa fii utilizator inregistrat pentru a putea comenta


Creaza cont nou

A fost util?

Daca documentul a fost util si crezi ca merita
sa adaugi un link catre el la tine in site


in pagina web a site-ului tau.




eCoduri.com - coduri postale, contabile, CAEN sau bancare

Politica de confidentialitate | Termenii si conditii de utilizare




Copyright © Contact (SCRIGROUP Int. 2024 )